Számos okból szép és hasznos kimozdulni az irodalmi komfortzónánkból. Ha tőlünk távol álló szerzőket, múfajokat olvasgatunk, az szélesíti a látókörünk.

Az elmúlt hónapokban faltam a teljesen random köteteket. Ez részben a látóköröm szélesedéséhez vezetett, részben viszont oda, hogy elképesztő mennyiségű gyenge írásba is belefutottam. A szűrés totális hiánya együtt jár ezzel.

Épp egy barátommal vitattam meg egy zavarba ejtően félresikerült művet, mikor arra fordult a szó, vajon ha csupa ilyesmit olvasunk, az hosszú távon kárt tesz-e az ízlésünkben? Az illető a körülményei miatt ipari mennyiségű amatőr írással találkozik. Rávágta, hogy hasonlón már ő is gondolkodott. Végül arra jutottunk, nem eshet semmi bajunk. Sőt, inkább hasznos, ha ordítóan rossz művekkel foglalkozunk, mert ez tudatosítja bennünk, mi az, amitől egy írás nem működik.

Azóta nem csak megállapítom, miért nem tetszik az adott mű, számon is tartom. Egy új projektre készülve döbbenten tapasztaltam, hogy épp elkövetni készülök egy írói hibát, ami miatt nem rég könyvet hagytam faképnél.

Persze a "hogyan ne csináld" még nem válaszolja meg a "hogyan csináld" kérdést. De mégis megspórol egy fölösleges kört az embernek.

Ti kitartotok a rossznak ígérkező könyvek mellett, vagy azonnal félbehagyjátok őket, amint az élmény hanyatlani kezd?

 (Mém fordítása: Olvastam egy könyvet a Stockholm-szindrómáról. Elsőre rossznak tűnt, de a végére megkedveltem.)

Ha érdekel, az én megjelent műveim jók vagy rosszak-e, nézz rá a publikációs listámra ITT. Ahol többet közülük el is olvashatsz. ;)